nehogymár

Fél éves!!!

Hű, hát ez gyorsabban eljött, mint gondoltam, de immáron tény, a kisebbik fiam is fél éves lett! A dolog sokkoló mivoltához az is hozzájárul, hogy legalább 2 hónappal ráver Dömére, először is a fogai miatt (már mind a két felső metszője kint van), másrészt hihetetlen mozgásfejlődését tekintve. Ez volt az az időszak, amikor Döméről elkezdtem nem írni, mert annyira nem történt semmi vele, körülötte. Aztán novemberben hirtelen meglódult, és csak úgy kapkodtam a fejem a sok új dolog miatt.
No, most bezzeg! Azt hittem, rosszul látok, mikor pár napja először emelkedett fel pár másodpercre négykézláb, ma meg már úgy kutyázik, mintha hetek óta ezt gyakorolná.

No de nézzük sorjában:

Mikromozgás: játékokért nyúl, megragad, szájához húz, hajat tépi, kapirgál a szőnyegen, ugyanúgy, ahogy a bátyja.

Makromozgás: ahogy írtam, van ez a kutyázás, meg a négykézláb. Kúszni még nemigen, bár egy helyben nem marad, tolat, leginkább. Forgás minden irányba, mindenhogy:) Jaj, és végre van egy lábfogós kis tömörgyönyör gyerekem, irtó vicces:)))

Hangképzés: rikolt, kukorékol, rikkant, sikongat, vernyákol, buborékol… Borzasztó:D

Fogak: ahogy mondtam, kettő karcol, jól láthatóak, felső metszők.

Méretek: 8200g(…), centit nem tudok…:) de megduplázta végre a születési súlyát!!!:D

Képek, videók (szokásos rossz minőségű, sötét videók, háttérben tévézajjal):

  

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!