Berciről akkor készültek a képek, amikor Döme aludt, Berci viszont nagyon nem, gondoltam, addig tartok neki egy kis edzést gyerekszobából 🙂
És elkészült a várva várt tesókép is (igaz, már eszemben sincs Bercit Döme ölébe tenni :D)
És nálam van a vándorbabbinka (ami egy hazai sk csatos gyártmány, ami jár körbe-körbe, egy hétig ki lehet próbálni), amiről most pár szót írnék (akit nem érint, ugorjon!)
Manducám 2 hete van kb., mivel egyelőre hajtkázom, így a manduca is csak 2X volt rajtam (meg most, hogy összehasonlítsam), és nálam a vándor babbinka.
Első tapasztalatok:
– a babbinka derékpántja valahogy sokkal kényelmesebb
– a babbinkában könnyebbnek tűnik a gyerek
– a manducának kicsit könnyebb a felvétele (a babbinka vállpántjainak kis szárnyai Bercivel valahogy rossz helyre kerültek, a gyerek lába alá, segítséggel persze ment), viszont az igazsághoz hozzátartozik, hogy még egyiket sem tudom felvenni segítség nélkül, egyszerűen nem tudom annyira a gyereket beletenni, hogy fel merjek egyenesedni a belerázáshoz (ehhez valami ötlet?) – azóta kipróbáltam úgy, hogy babbinka letesz, gyerek rátesz, derékcsat felcsatol (ehhez kell kicsit játszani), babbinka gyerekestül felemel, így működött.
– a manduca biztonsági derékcsatja megőrjít, a melleimtől meg nem látom, mit hova kéne nyomnom, hogy végre kinyíljon…
– a babbinka legnagyobb hibája (így elsőre), hogy a vállpántok keresztpántja (nekem!) túl alacsonyan van, gyakorlatilag már a melleimet szorítja össze, és funkcióját is veszti, míg a manducáé tökéletes – ez azóta szintén kipipálva, nem vettem észre, hogy a babbinkáé csúsztatható, ahová csak akarom :$
– a babbinka kapucnijának a pántja pontosan olyan hosszú, hogy azt megfogva, a karommal körözve előre tudjam húzni (tapsvihar), a manduca kapucniját még nem próbáltam, de úgy tudom, azzal vannak ilyen gondok.
– a manduca jobban ízlik a gyereknek (vagy le akarja rágni magáról :D)
Ma megejtettem a hosszútávú próbát is a babbinkával, és sajnálattal kell mondanom, hogy isteni érzés volt! Lehet, hogy azért, mert derékfájós vagyok, és a babbinka inkább vállra terhel, míg a manduca derékra (ezt csak úgy olvastam, én ilyenekre magamtól nem jövök rá, csak azt éreztem, hogy felcsatoltam a gyereket, és jóóóóóóóóóóó érzés a derekamnak – viszont ha telefonálok közben, és babakocsit is tolok, akkor vállban húz 😀 😀 :D).
Most azért még kipróbálom a manducát is egy sétára, aztán jól levonom a tanulságokat;)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: